2016. június 11., szombat

Summer Romance Shines in Rainbow Colors - avagy a szivárványszínű nyári románc

Natsu no Koi wa Nijiiro ni Kagayaku

Egy kicsit eltűntem... Ami azt illeti, az utóbbi egy hónapban nagyjából annyiból állt az életem, hogy az iskolából mosott rongyként kitántorgok, majd zenét hallgatok és játszom valamit. De mivel most már hivatalosan is vége ennek a szenvedésnek, úgy döntöttem, hogy visszatérek, és a nyáron még aktívabb leszek. Nagyon szeretek írni, főleg olyan dolgokról, amiket szeretek, még akkor is, ha eddig nem kaptam visszajelzést, de ettől még csinálom, mert élvezem ezt a blogolás dolgot. Szóval, a felesleges duma helyett inkább belekezdek az ismertetőbe.
Jól látom? Az ott Matsumoto Jun? Akkor máris megvan a válasz a "miért néztem meg?" kérdésre. Jun egyike a kedvenc színészeimnek, ami talán nem is véletlen, elég csak megnézni akár ezt a sorozatát is (márpedig épp erre próbálom rávenni az olvasókat) Mikor felismertem a képen már tudtam, hogy nekem meg kell néznem ezt a sorozatot. Persze a történetbe is beleolvastam, és ha jól emlékszem ezt még tavaly nyáron láttam. Akkor volt egy olyan hét, amikor hat nap alatt négy sorozatot néztem végig. Bár igaz, hogy először Jun miatt kezdtem bele, de visszagondolva az egyik legtanulságosabb történetet láthattam. Rengeteg motivációt kaptam a sorozattól, és ahogy mondani szokták új értelmet adott az életemnek. Jó, ennyire azért nem volt nagy hatással rám, de az biztos, hogy sokat tanultam belőle. Annak érdekében, hogy ezt megértsük, el is mondanám, hogy milyen alkotással van dolgunk.

Adatok:

Sugárzás ideje: 2010. július 19. - szeptember 20.
Epizódok száma: 10 rész
Rendező: Sawada Kensaku, Ohara Kazutaka, Hoshino Kazunari
Csatorna: Fuji TV
Opening: Arashi - Love Rainbow
Ending: YUI - Please Stay With Me

Történet:

Kusunoki Taiga úgynevezett "másodgenerációs" színész. Ez annyit jelent, hogy főszereplőnk családjában nem ő az első filmcsillag. Taiga édesapja a híres Kusunoki Kotaro, akiért tömegek voltak oda. Az ország egyik legsikeresebb színészeként volt ismert, egészen haláláig. Ilyen körülmények között egyértelműnek tűnik, hogy a csillag fia, aki követi apját a mesterségében hasonló elismerésben részesül. De ez már korántsem ilyen logikus a sorozatban. Taiga ugyanis a filmekben elképzelhető legjelentéktelenebb szerepeket kapja. Két sorral büszkélkedhet, állhat a háttérben, és hiába tanulja meg az orvosi sorozathoz az újraélesztés minden szabályát, a szerepet már nem kapja meg. És a szerelem? Randizik ugyan lányokkal, de az ő ízlésének nem könnyű megfelelni. Ám elég csak a címet elolvasni, máris rájöhetünk, hogy miről lesz itt szó. Taiga egy nap ugyanis ejtőernyős balesetet szenved. Egy fán landol, és le sem tud mászni. Akkor azonban jön egy fiatal hölgy. Nagyon siet valahova, ezért egy rövid beszélgetés után már ott is hagyja. A férfi nehezen tudja kiverni a fejéből a találkozást. Ezt pedig még jobban tetézi, hogy egyik nap Taiga ügynökségén látja viszont, mint az új alkalmazott. Annak rendje s módja szerint beleszeret. Igen ám, de van itt némi bökkenő. Ezek közül az egyik az, hogy a nő, Kitamura Shiora idősebb is nála, ráadásul van egy kislánya. Később persze minden tisztázódik, az is, hogy miért Taiga apja adta a nevet a kislánynak, és főhősünk a színészetet sem adja fel, holott nehéz egy olyan riválissal, aki minden sikert és szerepet bezsebel.


Vélemény:

A sorozat folyamán végigkövethetjük egy abszolút sikertelen színész mindennapjait. Taiga sajnos hiába Kusunoki, nem élhet meg az apja hírnevéből. A nehéz természetének köszönhetően pedig még nehezebb a helyzete. Őszinte leszek, egy nagyon kicsit, de magamra ismertem ebben a történetben. Hiába próbál jól teljesíteni, nem értékelik eléggé. Ő magát elég tehetségesnek látja, mégsem kap dicséretet. Egészen a történet végéig. Tökéletesen bemutatja, hogy valójában mennyi mindenen kell átmenni a siker érdekében. Nagy elhatározásra jut, és végül beiratkozik egy színi-tanfolyamra. A csalódások természetesen ott is folytatódnak, ráadásul legnagyobb riválisa, Irabu Joe is ott van. Taiga mégis kitart. Mindenfajta pozitív visszajelzés vagy motiváció hiányában is keményen küzd, és végül el is éri, amit akar. Nekem ezért is tetszett ennyire. Az elkényelmesedett színészgyerek, akinek nagyjából egyenes útja volt a tévéig rájön, hogy a világ nem ilyen egyszerű. Mindenkinek szenvednie kell ahhoz, hogy elérje, amit akar. De feladni nem szabad, hiszen akkor minden eddigi erőfeszítés kárba vész. Jó volt látni egy olyan főhőst, akinek nem tökéletes az élete, hiába kéne annak lennie. A jellemfejlődést jól megoldották, és a szerelmi szál is aranyos volt, érdekes meglepetésekkel. Ha lenne rá időm, és nem lenne hosszú a megnézendő sorozataim listája, valószínűleg megint belekezdenék. Csak ajánlani tudom, ugyanis nem elcsépelt a történet, van egy sajátos hangulata, és nagyon könnyű megszeretni. Mindenképp nézze meg... igazából mindenki!


Szereplők:

Kusunoki Taiga - Matsumoto Jun
Talán ő az egyik legérdekesebb férfi főszereplő, akivel találkoztam. Bár Junnál ez nem meglepő, ő gyakran kap furcsa szerepeket. És természetesen tőle elvárhatóan tökéletesen alakítja az elkényeztetett sztárocskát. Eleinte nem volt túl szimpatikus. Hisztis, akaratos és borzasztóan fura volt. De a csalódottsága miatt megsajnáltam. Hiába próbálkozott, nem sikerült neki az életben semmi. Szinte Anyegin jutna eszembe róla. Tetszett viszont, hogy megváltozott. Felelősségteljesebb lett, és komolyabban vette az életet. A tanfolyamon kapott elég negatív kritikát, de később kiderült, hogy minden megérte. Jun pedig... hát, ő már csak Jun, nem vártam más teljesítményt. Csillagos ötös szereplés!

Kitamura Shiori - Takeuchi Yuko
Női főszereplőnknek sem könnyű az élete. Egyedül neveli óvodás kislányát, és próbál mindent megadni neki, amit csak tud. Ezért munkát keres, és végül Taiga ügynökségénél köt ki. Hétköznapi egyedülálló anya, de van benne valami különös. Nagyon szereti a lányát, a szerelemtől viszont fél. Nekem nagyon szimpatikus volt, és megértettem, hogy miért nem akart Taigával lenni. A színésznő szerintem jól teljesített, szóval dicséret neki.

Kitamura Umi - Kobayashi Seiran
Őt muszáj jobban megismerni. Nem a karakter miatt, ugyanis Umi egy teljesen átlagos kislány. A színész viszont nagyon meglepett. Seiran nagyon ügyesen játszott, és hamar belopta magát a szívembe. Ügyes lány, és már most tehetséges. Umi-chan pedig nagyon aranyos volt. Jól eltalálták az ő karakterét, és különösen tetszett a szerelmi szál, amit kapott. A végére már jól kijöttem Taigával, ezért nyugodt szívvel bízhattuk rá a lányt.


Irabu Joe - Nagayama Kento
Utolsóként megemlíteném még a nagy riválist. Az ő karaktere nekem különösen tetszett. Ő volt az a szereplő, aki csakis magára számíthatott. Neki nem voltak színészek, vagy más hírességek a szülei. Neki csak a tehetsége volt. Ilyen téren pedig érthető volt, hogy miért viszonyult barátságtalanul a főszereplőhöz. Viszont ahhoz képest, hogy nem volt elkényeztetve, nem épp a szerénységéről ismerhettük fel. A színész viszont jól teljesített, én egyébként is nagyon kedvelem Kentót, szóval teljesen meg vagyok elégedve.


Köszönöm, hogy végigolvastad, és mindenképp nézz bele, ha teheted, ugyanis egy remek sorozat, jó szereplőkkel és színészekkel, és kedves szerelmi szállal. Látogass meg máskor is!

Kapcsolódó:
Hana Yori Dango (MatsuJun)
HYD vs BOF (MatsuJun)
HYD film (MatsuJun)

forrás: DramaWiki
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony