Perfect Crime - avagy a csavar a klisében

Perfect Crime

Sziasztok! Hogy vagytok? Jól vagytok? Na, akkor jó! Amúgy van még itt valaki? Tudom, szörnyű ember vagyok, hihetetlenül elhanyagoltam a blogot (és ez nem most kezdődött, tudom), de az a baj, hogy annyi fele áll a fejem, hogy az valami elképesztő. Most épp japán nyelvvizsgára készülök, meg amúgy az egyetemen is van annyi dolgom mint a szemét a pesti utcákon. De most már azért eléggé ideje volt hozni valamit. És mi mást hoznék, mint azt, amiből már így is rengeteg van? Igen, most is egy doramával készültem. Az oka egyszerű: szeretem a doramákat, és most nemrég kettőt is megnéztem. Ebből az egyik a Perfect Crime. A főszereplő színész instáján láttam, hogy folyton osztogatja meg belőle a videókat, és már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de végül most szántam rá magamat arra, hogy megnézzem. És végre írok is valamiből! Lássunk is hozzá!

Adatok:

Sugárzás ideje: 2019. január 20 - március 24.

Epizódok száma: 10

Rendező: Furusawa Takeshi, Yusuke Taki

Mangaka: Ririo, Tsukishima Aya

Csatorna: TV Asahi

Zene: Band-maid - Bubble

Történet:

Maejima Kaori egy rendkívüli tehetséggel megáldott belső építész, megbízható munkaerő, szorgalmas, csinos, de van egy bökkenő. Viszonyt folytat a főnökével. Bár ők úgy hiszik, hogy kapcsolatukat titokban tudták tartani, mégis a kelleténél többen tudnak róla. Viszont azért az, hogy az újonnan New Yorkból áthelyezett Shinonome Haruto is tisztában van a dolgokkal, az mégiscsak furcsa egy kicsit, nemde? A rideg, kissé talán túlzottan flegma fiatalember maga is remek szakember, és mikor rögtön érkezése után Kaorival osztják be egy projektfeladatra, ezt be is bizonyítja. Idegesítően fellengzősen viselkedik, de gyenge pillanataiban felfedezhető rajta, hogy neki is vannak elvétve érzései. Elcsábítja Kaorit, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és ráveszi, hogy szakítson a főnökével. Kaori engedelmes kiskutyaként teljesíti a parancsot, és átpártol Harutóhoz. Azonban semmi sem ilyen egyszerű, és a sorozat folyamán kiderül, hogy semmi sem történik véletlenül, és Haruto sem egy félisten, hogy ránézésre megmondja az emberek múltját. Féltékenység, gyűlölet, sírás-rívás, minden, ami kell. És egy rendkívül pozitív befejezés!

Vélemény:

Mostanában kezdek rájönni, hogy egyre inkább elmegy a kedvem a romantikus sorozatoktól. Nemcsak japán szinten, de világszinten. Kiszámíthatóak, vagy nyálasak, vagy arról szólnak, hogy a seggfej fiú meghódítja a lányt, vagy a lány egy életképtelen nyomorék, na mindegy, a lényeg, hogy most inkább ügyvédes meg orvosi sorozatokat nézek. De a Perfect Crime a rabjává tett! Amennyire sablonosan indult, olyan különleges lett a végére. Amellett, hogy két részletben végignéztem az egészet (ami az én helyzetemben és időbeosztásommal nagy szó) tényleg az utolsó pillanatig izgatott, hogy mi lesz belőle. Voltak benne meglepő csavarok, elég jó hangulata volt, és hát... azért nem fukarkodtak a szenvedélyességgel. Szóval tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a romantikus sorozatokat, és nem túl prűdek, mert azért... házasságtöréssel kezdődik a cselekmény.

SPOILERES VÉLEMÉNY:

Nagyon utálom az olyan sztorikat, amikor a bunkó srác meghódítja a lányt, és még csak meg sem változik. Arra tanítja ezzel a közönséget, hogy a fiúk nem fognak megváltozni, és a bunkóság szexi, miközben egyáltalán nem. És eleinte itt is ettől tartottam. Haruto könnyen behálózta Kaorit, viszont ha egy kicsit jobban odafigyel a néző, akkor érdekes dolgokat lehet észrevenni. Haruto amellett, hogy hátsó szándékkal választotta el Kaorit és Takuma-sant, még így is sokkal inkább hitt benne, mint az, aki csak a szeretőjének tartotta. És ami a legfontosabb, ami a legjobban tetszett: a befejezés. Szerintem még sosem láttam olyan történetet, ahol a bunkó, bántalmazó fiú belátta volna, hogy szörnyen viselkedett, és meghátrált volna. Haruto ezért lett szimpi a végére. Rájött, hogy borzasztóan bánt Kaorival, és nem érdemli meg a szerelmét. Sőt még ennél is viccesebb volt, amikor Kaori amiatt szidta le, hogy ezt egyedül döntötte el. Azt is sűrűn láthatjuk filmekben, sorozatokban, könyvekben, hogy az egyik fél eldönti, hogy nem működik a kapcsolatuk, és akkor titokban eltűnik a színről. De ez kettejükről szól! Tehát nagyon pozitív befejezés volt.

Szereplők:

Maejima Kaori - Trienl Reina

Egyszerre volt szomorú és szerethető a karakter. Kaori mindennél jobban vágyott a szeretetre, és ehhez még arra is képes volt, hogy üres ígéreteknek higgyen. A munkájában lelkiismeretes, a magánéletében zavaros karakter, amilyennel azért találkoztunk már életünk során párszor, de én például bármennyire is utálom az esetlen női karaktereket, Kaori nem volt az. Ő pontosan tudta, hogy mit csinál, és Harutónak is csak azért engedett, mert a Takuma-sannal folytatott kapcsolatban is csak szenvedett. De végül nem hagyta magát kihasználni, és ő is határozottabb lett a sorozat végére. Reináról pedig ne is beszéljünk, szerintem remek alakítás volt, tökéletesen adta vissza az enyhén naiv, de mégis okos nőt.

Shinonome Haruto - Sakurada Douri

Na, tehát akkor mint már említettem, nagyon nem szeretem az ilyen hűvös karaktereket, akik flegmák, bárkit gondolkodás nélkül bántanak meg, de ők megtehetik, mert ők a vagány csávók. Viszont Harutónak ez lett a veszte. Szenvedett ő is eleget, és épp emiatt az akaratos, önző viselkedése miatt értette meg, hogy szenvedni is fog, ha nem változtat. És ráadásul másokat is boldogtalanná tesz. Kellett neki egy alapos pofon az élettől, de ez segített neki megváltozni. Sajnos a színésszel azért nem voltam megelégedve, Reina messze lekörözte, de fogjuk arra, hogy biztos a Douri annyira más személyiség, mint a karakter, hogy egyszerűen képtelen volt ilyen flegma karaktert alakítani.

Fuyuki Takuma - Mashima Hidekazu

Ő nekem nagyon nem volt szimpi. Mondjuk, szerintem nem kell magyarázni, hogy miért. Alapból a valóságban sem tudom tolerálni a megcsalást. "Szeretem a feleségem/barátnőm, de mással is ki akartam próbálni". Hát, szomorú, de te házasodtál meg, nem én. Ezzel pedig mindkét nőt megalázta és megsebezte. Egyébként nekem úgy jött le, hogy Reina tudásilag és erkölcsileg is felette állt (Haruto tett is erre megjegyzést) de valahogy tipikusan az okos nők mindig az ilyen férfiakkal akarják összetörni a szívüket. Végül azért Takuma-san is normalizálódott, és ha a jelenéről ez nem is mondható el, legalább a múltban nem tudatosan bántott meg másokat, mikor összejött Miwával.

Fuyuki Miwa - ICONIQ

Egy nagyon érdekes karakterről beszélünk épp. A többi szereplőhöz hasonlóan Miwa is szeretetre vágyik és szenved. Kicsit olyan érzésem van így a végén járva, mintha a Száz év magányt néztem volna. De itt legalább nem volt annyi azonos nevű karakter. Tehát, visszatérve, nem tudtam utálni Miwát, bár azért neki is volt vaj a füle mögött. Ő is pontosan tisztában volt a tetteivel és következményeivel, de egyszerűen annyira könnyű volt azonosulni vele, hogy végül megbocsátottam minden szörnyű tettét. Nem szerepelt túl sokat, de amikor igen, akkor remekül összekuszálta a szálakat. Szóval, szükséges karakter volt.

Ohno Yukiya - Ochiai Motoki

Bármennyire is bírtam az elején, a végére valahogy ő is elkezdett idegesíteni. Érdekes, nem az első eset, hogy a rendes fiúról kiderül, hogy valójában ő is  ugyanannyira erőszakos és önző, mint amennyire a rosszfiút hisszük. És általában ilyenkor az is kiderül, hogy az állítólagos kedves fiú még rosszabb is. Ohno-san is olyan kis aranyos volt, meg meghúzódott a háttérben, de azért egy idő után már neki is elege lett a másodhegedűs szerepből. Végül természetesen nem kapta meg, amit akart, és visszavonulót fújt. Ennyi volt...

Végére is értünk. Remélem, tetszett a bejegyzés és kedvet kaptatok a sorozathoz. Annak ellenére, hogy doramáról van szó, a részek kb. 25 percesek, úgyhogy tényleg egy-két délután alatt elfogyasztható, de javaslom, hogy ne egy sűrűbb héten kezd el nézni, legalábbis engem nagyon izgatott, úgyhogy én binge-watcholtam. Igyekszem idén minimum még egy bejegyzést írni, de ha minden jól megy, és lesz ihletem, többet is fogok. Látogassatok el máskor is a blogra, és legyetek jók, tanuljatok!

Kapcsolódó:

Kanna-san

Murakami Haruki - Noruee no Mori

Norvég erdő

Igen, jól látjátok, elérkeztünk egy hatalmas mérföldkőhöz a blog történetében: végre eszembe jutott, hogy a szórakoztatóipar mennyire gazdag Japánban. Nem azért nem gondoltam eddig arra, hogy legyen irodalmi szekció is a blogon, mert nem olvasok japán könyveket (bár felháborodva kell jeleznem, hogy milyen kevés van lefordítva magyarra), hanem mert egyszerűen nem jutott eszembe. Nyilván több európai művet olvastam már, mint japánt, de egyre gyarapszik a második listája is, így elérkezettnek láttam az időt, hogy kicsit felpezsdítsem a blogot. Lassan vége az első egyetemen töltött évemnek (bár itt már szemeszterek vannak, szóval technikailag már a másodiknak lesz vége), de eddig még nem sok irodalmi alkotást vettünk (nullát). De mivel fordítói specializációra jelentkeztem, ez nem jelent mást, minthogy jövő félévtől rengeteg remekebbnél remekebb alkotást kell majd elolvasnom, és bár magamtól is megtenném, így, hogy rá leszek kényszerítve, talán sikerül majd felzárkóztatni az irodalmat a többi részleghez. De akkor jöjjön egy kicsit érdekesebb rész.

Nem ez volt az első japán irodalmi alkotás, amit a kezembe vettem, de ezt fejeztem be a legutoljára (épp most is japán könyvet olvasok). Történetesen egy nyelvtanórán kellett mondatokat kiegészíteni, és az egyik csoporttársam a japán könyvhöz ezt mondta. Murakami Haruki még azok számára is ismerős lehet, akiknek közük sincs az ázsiai kultúrákhoz, iszonyat népszerű íróról van szó. Mivel még csak kísérletezek ezzel az újfajta bejegyzéstípussal, nézzétek el, ha nem tudom pontosan, miről kéne beszélnem. Szpojlerezni azonban továbbra sem fogok, ígérem. Vagyis, megpróbálom.

Adatok:

Kiadás éve Japánban: 1987

Megjelenés Magyarországon: 2008

Oldalszám: ~420

Műfaj: fiatalság, felnőtté válás, barátság, szerelem, szexualitás, gyász, depresszió

Történet:

A regény főszereplője és központi alakja Watanabe Toru. Az író az ő személyén keresztül mutatja be az eseményeket. Toru egy csendes, zárkózott, magának való figura. Ez talán mindig is így volt, bár mindig volt legalább egy barátja, akivel az idejét töltötte. Azonban az egyetlen, akire tényleg igaz barátként tekintett, Kizuki gimnázium alatt öngyilkos lett. Ez pedig egy életre megpecsételi Toru sorsát. Elkerül egyetemre, Tokióba költözik egy fiúkollégiumba, ahol igyekszik valahogy normális életet élni. A hatvanas évek végén járunk, diáklázadások, szabad szerelem, alkohol, bulik és egyebek jellemzik a korszakot, akárcsak nyugaton. Főhősünk Nagasawával, egy kollégiumi felsőbbévessel kerül közelebbi kapcsolatba, aki jócskán beleviszi őt ezekbe a szórakozásokba, egyéjszakás kalandok, részegeskedés és minden más kijut Torunak. Ám a sors alaposan keresztbe tesz neki, amikor is véletlen összefut Naokóval, Kizuki barátnőjével, akivel, míg barátja élt, gyakran töltötte együtt idejét. A két fiatal egymásra talál, elkezdenek találkozgatni, azonban Naoko korántsem dolgozta még fel barátja elvesztését. A kettejük kapcsolata buktatókkal teli, és még az is kérdéses, hogy Toru számára érdemes-e kitartani a lány mellett, amikor itt van egy évfolyamtársa, Midori, aki szinte tálcán kínálja magát neki (természetesen érzelmi alapon is) Torunak rendeznie kell az életét, el kell döntenie, hogy mit választ, és végre fel kell nőnie.

Vélemény:

Ha valaki könnyed olvasmányt keres, akkor nyugodtan olvassa el, de kapcsolja ki az agyát közben. Ugyanis a Norvég erdő nem egy egyszerű romantikus ifjúsági regény. Bár Murakami zseniálisan festi le a hatvanas-hetvenes évek hangulatát, sokkal több van a felszín alatt, mint azt az ember elsőre gondolná. És ezt nem azért mondom, mert ez van a könyv hátuljára írt ismertetőben. Végigkövethetjük, ahogy Toru sodródik cél nélkül, ahogy szembesül az elmúlással, a fájdalommal, az élet értelmetlenségével, és ahogy próbál talpon maradni. Bár a főszereplő ő, de rajta keresztül rengeteg apró szál szövődik a történetbe, különféle nyomorúságos sorsokról olvashatunk, és ez teszi olyan igazán lenyűgözővé a könyvet; megmutatja, hogy ki hogy próbál túllépni a sebeken. A könyvben központi szerepet kap a szexualitás, de ennek is van helye. Alapból nem tartom magam prűdnek, de nem szeretem az öncélú, indokolatlan szexjeleneteket, amiknek nincs sok helye a történetben. Viszont Toru életében ez kulcsfontosságú. Ahogy küzd a vágyaival, ahogy próbál felejteni, ahogy sérül, de ő is bántott már mást. Néhol kicsit azt érzem az írón, mintha enyhe cinizmussal írná meg ezeket a jeleneteket, és idealizálni, romantikussá próbálna tenni egyébként nem túl érzéki jeleneteket is. Minden esetre, mindennel célja van, és ha kicsit mélyebbre nézünk a műben, láthatjuk, milyen komoly elemekből épül fel. Ajánlom, hogy aki csak teheti, olvassa el, sokat formál az élethez és halálhoz való viszonyuláson.

SPOILERES VÉLEMÉNY:

Nem nagy szpojler ugyan, de azért nem akarok lelőni semmilyen poént. A sima vélemény szekcióban már említettem a szex szerepét, de itt egy kicsit kifejteném. Ez természetesen mind a saját véleményem, de a könyvben nekem úgy tűnt, mintha Toru számára a szex része lenne a gyásznak, a halál feldolgozásának. Elvesztette Kizukit, Naokóval vigasztalódik, elvesztette Naokót, Naoko szobatársával, Reiko-sannál keres menedéket. És mindeközben ott van, hogy mennyire felejteni akar, az egyéjszakás kalandok, vagy például Midori. De mondom, ez csak az én véleményem.

Szereplők:

Watanabe Toru:

Főhősünkkel nem igazán tudtam azonosulni, bár én is estem már át gyász folyamatán. De természetesen minden ember máshogy dolgozza fel a sebeket, így érthető volt, hogy Toru inkább el akart felejteni mindent, nem akart többet szenvedni, de épp ezzel érte el azt, hogy a céltalan szórakozásban még jobban kiüresedett. Valamennyire önállóvá vált az egyetem alatt, dolgozott, később már saját lakása is lett, de ez nem feledhette el a tényt, hogy mennyire szenvedett, mennyire nem élte az életét. Hullámokban tört rá a magány, maga sem tudta, mit akar. Még a könyv végére sem teljesen volt tiszta nekem, hogy most akkor mit fog kezdeni az életével, de egy kulcsmondat végig ott motoszkált a regényben: "A halál nem az élet ellentéte, hanem annak a része." Talán ezt megtanulta a történet folyamán. Egyébként abszolút szerethető karakter volt a maga esetlenségével és bizonytalanságával, én pedig végig szurkoltam neki, hogy találja meg végre a boldogságot és megkönnyebbülést.

Naoko:

Egyik női főszereplőnk sem egy könnyű eset, de Naoko talán a legkomplikáltabb. Annyi tragédia érte már az életben, hogy csoda, hogy idáig eljutott. Teljesen érthető, hogy mennyire szétesett, Kizuki nem csak a fiúja volt, hanem a legjobb barátja is, a lelki társa, másik fele. Az ő halálával belőle is elveszett valami. Naoko még Torunál is összetörtebb volt, ő is csak evickélt valahogy az életben, de nem is bírta úgy tartani magát, mint Toru. Talán mert ő nem próbált hazudni magának. Nem próbált úgy csinálni, mintha az élet ment volna tovább, mintha mi sem történt volna. Nehéz megállapítani, hogy kettejük közül melyikőjüknek volt igaza. Bár a maguk módján mindketten szerencsétlenül éltek. De Naoko is megpróbált kilépni ebből az állapotból. Nagyon kedveltem az ő karakterét, amilyen sérült és magába fordult volt, annyira érzett együtt vele az ember. Talán sajnáltam és inkább szánalmat éreztem iránta, de jobban megrázott az ő sorsa, mint Torué.

Midori:

A nagyszájú, belevaló lány, akit Toru gyakran őrültnek néz, de róla is kiderül, hogy neki sem volt épp piskóta az eddigi élete. Ő is szenvedett eleget az életben, és talán ő tűrte a legjobban. Rajta is érezhető, hogy néha mennyire elhagyta magát, mennyire nem bírta már tovább tartani magát, de egy-egy részeg este után, vagy épp érzelmi kitörés után újra visszatért a megszokott kerékvágáshoz. Nagyon összetett volt a karaktere, egyszerre gyermeki és érett, néha kissé kiakasztó, de legalábbis polgárpukkasztó, máskor viszont azt kívántuk, hogy őt is ölelgesse már meg valaki. Nagyon vegyes volt számomra az ő karaktere, mert néha azért eltátottam a számat attól, amit mondott, vagy csinált, de talán vele tudtam a leginkább azonosulni. Elfojtotta ugyan az érzéseit, de nem volt nagyon más lehetősége, hiszen vállalnia kellett a felelősséget, amit az élet rákényszerített.

Reiko:

Bár a könyv részben a felnőtté válásról szól, azért egy majdnem negyven éves szereplő is idekeveredett valahogy. Reiko háttértörténete talán a legdurvább, bár neki másfajta veszteségei vannak, mint a többieknek. Ő is Midorihoz hasonlóan próbál talpon maradni, és tűrni, nyelni, mert nem tehet mást. És látszólag neki is egész jól megy. Talán őt nem is láttuk annyira kiesni a szerepéből, mint a többieket. Nekem ő volt talán a kedvenc karakterem, mind a története, mind a regénybeli viselkedése miatt. A körülményekhez képest érett, már szinte egészséges volt, és talán ő tette meg a legbátrabb lépést a boldogság felé.

Nagasawa:

A többiektől teljesen eltérő karakter, a kőgazdag, sikeres, helyes fiú, aki igazából mindent megkap, amit csak akar. Van egy csodás barátnője, de több tucat (szó szerint) lánnyal volt már együtt. Mind az iskolában, mind az életben sikeres, és milyen fura, hogy látszólag neki van a legteljesebb élete, mégis ő érdemelné meg a legkevésbé. Mindenki más szenved körülötte, csak őt nem érdekli semmi, csak a saját vágyainak kielégítése. Talán nem vizsgáltam meg elég mélyen a karakterét, de nekem nagyon ellenszenves volt. De fontos szerepet játszott Toru életében, hisz ő kellett ahhoz, hogy a főhősünk ennyire összezavarodjon, és ennyire elveszítse az irányítást az élete felett. Erre jó volt. De nem szívesen találkoznék élőben egy ilyen sráccal.

Na, akkor végeztünk is forradalmi bejegyzésünkkel. Kíváncsi vagyok, milyen sikere lesz az irodalmi szekciónak, szóval, ha tehetitek, valami visszajelzést majd küldjetek, mert alapból is érdekel, hogy mennyire tetszik, vagy épp nem tetszik a blog, most meg különösen fontos lenne, hogy tudjam, mennyire van igény az irodalmi ismertetőkre. Minden esetre, köszönöm, hogy végigolvastad, és látogass el máskor is!

Manbiki Kazoku - Shoplifters

Bolti tolvajok

Különleges poszthoz érkeztünk a blog történelmében. Abbahagyom a szerkesztést. Lol, vicceltem, ennél sokkal drasztikusabb: elérkezett a pillanat a közös izgulásra. Természetesen biztos vagyok benne, hogy minden olvasóm mélyen hazafi, és körmét rágta a Mindenkinél meg ezeknél, de mivel ez egy japán témájú blog, ezért azokról nem írhattam. De most! Most olyan helyzet alakult ki, hogy történetesen jelöltek egy szigetországi filmet az Oscarra! Már hallottam róla korábban is, meg úgy voltam vele, hogy jó, majd egyszer megnézem. De egyszer csak sétálok este az Andrássy-n, és elmegyek egy bolt mellett (nyugi, nem raboltam ki, hahahaha...) amikor meglátom Yamada Yuki összetéveszthetetlen fejét, és azzal a lendülettel fordultam is vissza, mondván, itt valami izgi dolog megy. Kiderült, hogy éppen a japán Oscar esélyes film trailerét vetítették a kirakatban. Természetesen nem a színészek miatt döntöttem így (bár Kora Kengo is benne van, megjegyzem), de két nappal később már vettem is a jegyet a legközelebbi művészmoziba, és néztem is a Bolti tolvajokat. A sors iróniája pedig, hogy Yamada Yuki és Kora Kengo is nagyjából annyit szerepel a filmben, amennyit a trailerben, de tényleg megérte megnézni!

Adatok:

Premier: 2018. június 8.

Időtartam: 121 perc

Rendező: Koreeda Hirokazu

Gyártó: Aoi Pro, Inc.

Történet:

Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak volt valamilyen titkos kézfogása oviban vagy az iskolában. Általában egymás üdvözlésére használtuk, esetleg valami mélyebbet fejeztünk ki vele, például a békülést, vagy épp az összeveszést. Történetünk főszereplőinek is van egy különös kézjele. Ezt mutogatják el minden bolti lopás előtt. A fényűző tokiói fények mellett kevesen gondolnák, hogy mennyi hátrányos helyzetű család van Japánban. De azért akad egy pár. Jelen esetünkben kezdetben öten laknak egy fedél alatt, a történet viszont úgy indul, hogy a családfő magával visz egy magányosnak és árvának tűnő kislányt. Először a többiek hevesen tiltakoznak, követelik, hogy vigye vissza az emberrablás áldozatát, de végül szinte a küszöbről visszafordulva döntenek úgy, hogy a kislánynak jobb sorsa lesz velük. Így telnek-múlnak a hetek, hónapok. Betekintést nyerhetünk a család hétköznapjaiba, ahogy dolgoznak, esznek, alszanak, és ami az alapkoncepció is; lopnak. Azonban ahogy halad a történet, úgy derül ki egyre több érdekes háttérinformáció az egyes családtagokról, és a film végére a tagok közti kötelék is egyre jobban körvonalazódik. 

Vélemény:

Nem annyira lehet mit mesélni a történetről anélkül, hogy vagy ne két mondatban csapjuk össze, vagy ne beszéljünk róla egy órát, és konkrétan a cselekményt mondjuk el. Koreeda egy másik filmjét is láttam már nem is olyan rég, és ehhez hasonlóan ez is egy olyan mű, ami attól olyan különleges, hogy voltaképp nem sok minden történik benne. De mégis ezek a rövid jelenetek, ezek az apró kiszólások alkotnak a fejünkben egy képet a szereplőkről, és végig azon izgulunk, hogy mégis hogy fog kiderülni a titok, vagy hogy buknak le, vagy egyáltalán MI FOG TÖRTÉNNI? Vegyes érzelmekkel ültem a moziteremben, egész idő alatt én is próbáltam kitalálni, hogy mit akar mesélni a film, de a végén mégis letaglózva támolyogtam ki. Szerintem abszolút megérdemelte a jelölést, és szurkolok, hogy meg is nyerje (bár ehhez úgy igazán a többi jelöltet is meg kéne néznem) Mégis nagyon nagy szó, hogy a rendező a néha túlidealizált ország nélkülöző részét mutatja be. És csak még különlegesebbé teszi a filmet, hogy igazából egy teljesen pozitív karakter sincs a filmben. Talán a gyerekeket leszámítva. A másik Koreeda-filmben is ezt éreztem, hogy valahogy a gyerekeket tekinti a józanság és értelmesség megtestesítőinek, akik a felnőttek miatt szenvednek, és végül nekik kell felnőttként cselekedniük. Ha nem is eseted a kicsit mélyebb, elvontabb stílus, mégis érdemes megnézni, akár fizetni is érte, hiszen azért mégis egy nemzetközileg elismert alkotásról beszélünk.

!SPOILERES VÉLEMÉNY!

Végig érezni valami nyomasztót, valami végig gyanús a családban. Olyan zavaros az egész. Most akkor ki kinek a kije, vagy miről van itt szó? Mégis sokkoló, amikor kiderül, hogy a nagymama milyen szépen összeszedte az embereket, és végül is bűnbarlanggá tette a házat, csak azért, hogy ne legyen egyedül. Talán többször meg fogom még nézni a filmet, hogy minél jobban értsem, de ez a csavar a végén nagyon tetszett. Főleg a kislány szála, aki végül is egy gazdag családban élt, de az anyja még így is kegyetlenebbül bánt vele, mint egy számára teljesen idegen nő. Ez is elég alapos társadalomkritika. Hiába lopnak és csalnak ezek az emberek, hiába szerencsejátékoznak, vagy keresnek pénzt testi szolgáltatásokból, de belül ők is ugyanolyan emberek, ugyanúgy álmodnak, és ugyanúgy tudnak kötődni egymáshoz, csak épp más tartja őket össze. Nem a vér, hanem az a bizonyos kézjel. Különösen tetszett az a mondat, amikor Osamu azt mondja, hogy azért tanította lopásra a fiút, mert másra nem tudta. Mennyire szánni való, de mégis mennyire emberi karakter! Már ezek miatt az apróságok miatt érdemes megnézni.

Szereplők:

Shibata Hatsue - Kirin Kiki

A család legtekintélyesebb tagja, a nagymama, akit ha más nem, élemedett kora miatt mindenki szeret, de persze mindenki máshogy áll közel hozzá. Az az igazi minden hájjal megkent öregasszony, már bocsánat a kifejezésért, de nézzétek meg a filmet, aki mindenből igyekszik pénzt csinálni, és végtelenül ravasz. A valóságban talán félnék tőle, hiszen van miért. De nézőként azért néha mosolyogtam rajta. A film azért nem megy olyan mélyre a karakterkidolgozásokban, sokat hagy a fantáziánkra, ráadásul néhány adatot elmondva lelőném a poénokat, ezért a szereplőket nem annyira részletezném tovább. Így inkább a színész néniről mondanék pár szót, aki valami zseniális volt. Annyira hitelesen adta vissza a beteg idős nénit, sőt szerep közben is sokat fejlődött, legalábbis én azt éreztem rajta, hogy ahogy halad a film, úgy öregszik. Ha esetleg van a közeletekben idős ember, akkor tudjátok miről beszélek, amikor egyik napról a másikra képesek évtizedeket öregedni. Na, Kirin Kiki ezt mutatta be kifogástalanul.

Shibata Osamu - Lily Franky

A férfi a házban, aki a legnagyobb lókötőnek tűnik. Bár dolgozik egy gyárban, de a keresetét valami egészen titokzatosra használhatja fel, ugyanis fizetni nem nagyon látjuk a film során, ő a főtolvaj, úgymond, talán ő dolgozta ki a rendszerüket is, és ő tanította a kicsiket lopni. Számomra ő tipikusan a szánalmas, lecsúszott ember volt, aki már csak sínylődik az életben, de azért megpróbálja élvezni. A maga módján pedig sikerül is neki. Szeretet azért van benne, és kicsit anyátlan karakter is, jámbor és jószívű a sok stiklissége mellett, ezzel igazából teljesen zavarossá téve a karakter személyiségét, hiszen talán nála vannak a legnagyobb ellentmondások. Ő az, aki elsőként karolja fel a kislányt, de elsőként hagyná el a süllyedő hajót is.

Shibata Nobuyo - Ando Sakura

A családanya, aki szintén valamiféle gyárban dolgozik, bár ő sem a becsületes fajta, mint az kiderül, ő a munkahelyén lop, míg családja többi tagja a boltokból. Mégis Osamuhoz hasonlóan jószívű és csupa szeretet, a kislányt sajátjaként neveli, ha már neki nem lehet. Gondoskodik a többiekről is, bár néha szigorúnak kell lennie. Egy furcsa múltja azonban neki is van, és számomra ő volt a legérdekesebb karakter. A színésznő is kifejezetten jól alakított, és nagyon illett hozzá a szerep. A kissé csúnyácska (lehet csúnyára is sminkelni, csak szólok!) hányatott sorsú nő, aki egyszerűen csak boldog akar lenni, és szeretni akar.

Shibata Aki - Matsuoka Mayu

Az utolsó felnőtt tagja a családnak, aki valamiért egészen különleges helyet tölt be a ház lakói közt. Érthetetlen, hogy miért van ilyen közel a nagymamához, és eleinte kivételezésnek tűnhet, hogy neki nem kell a keresetét beadni a közösbe, de természetesen később róla is kiderül pár szaftos titok, és máris érthetővé válik a helyzet. Például az, hogy ilyen nyomorúságos körülmények között hogy lehet ilyen már egészen kényeskedőnek nevezhető, vagy épp ilyen akaratos. De abban természetesen ő is hasonlít a többiekhez, hogy szeretetre vágyik, békére, és egy helyre, ahol törődnek vele és szeretik.

Shibata Shota - Kairi Jo

Kezdetben ő az egyetlen gyerek a családban. A kisfiú kifejezetten okos, bár talán nem meglepő, hogy iskolába nem járhat. Mesteri szintre vitte a lopás művészetét, de látszik rajta, hogy nem örömmel teszi. Egyelőre azzal altatja el a lelkiismeretét, amit Osamu mondott neki, miszerint ami a boltban van, az még senkinek nem a tulajdona, így nem számít lopásnak, ha elvesszük. De a történet haladtával neki is kezd nyílni a szeme, és a gyermeki tisztaság végül is tettre készteti. Borzasztó aranyos a kissrác, a színész zseniálisan alakít, és nézőként őt sajnáljuk a legjobban, hiszen szegényt belerángatták a felnőttek aljasságába.

Hojo Yuri - Sasaki Miyu

A kis jövevény, akit az erőszakos szüleitől mentenek ki. Ő abszolút nem ért ahhoz, amit a család művel, eleinte esetlenke, lebukik a lopásnál, de nagyon szeretne segíteni is, hiszen ő is, igen, jól mondjátok, szeretetre vágyik, és egy helyre, ahol végre elengedheti magát, és nem kell a bántásoktól félnie. Ebben a házban különös módon szeretik őt, gondoskodnak róla, és egyre jobban nyílik ki, és a kezdetben hallgatag, komor gyerekből egy életvidám kislány lesz. Ez tetszett legjobban a filmben, hogy amennyire romlottak ezek az emberek, annyira tudnak szeretni, és élvezni az életet. A színész pedig a Legjobb színésznőnek járó díjat is megérdemelné, de most komolyan mondom, mert a játéka a felnőttekét is kenterbe veri. Remélem, még sokat láthatom szerepelni.

Hát, végére érkeztünk a kis bemutatónknak, és most először mondhatom azt, hogy nézzétek meg ezt a filmet MOZIBAN! De tényleg, nem csak azért, mert valóban kiváló alkotás, hanem azért elég ritka és különleges, hogy japán filmet láthatunk vásznon. Remélem semmit nem spoilereztem le az ennek fenntartott részen kívül, és felcsigáztam az érdeklődéseteket. Köszi annak, aki végigolvasta, és látogass el a blogra máskor is!

Forrás: wikipédia

Tokyo Tarareba Musume - avagy a maratoni "mi lett volna, ha..."

Tokyo Tarareba Musume

Egész jól megy ez a blogolgatás. Azért mentségemre szolgáljon, hogy egyetem és munka mellett úgy, hogy még a kapcsolataimat is ápolni szeretném, és a művészetekre is szeretnék időt fordítani, nem meglepő, hogy nem mindig van affinitásom átfogó blogbejegyzésekre. Jelenleg is csak azért tartok egy kis szünetet, hogy ne őrüljek bele a tízezer évet átölelő tömör japán töribe. De az üres fecsegés után következzen végre az érdekesebb téma, ugyanis nem a vizsgaidőszak borzalmairól akarok beszélni, hanem a következő sorozatunkról. Ahogy átnéztem a blog teljesítményét, eddig a dorama rovat a legfelkapottabb. Na most, nekem az volt a tervem, hogy írok egy jó kis zenés bejegyzést, de ehelyett megint csak egy sorozatról fogok beszélni. Szép munka! De csak azért alakult így, mert most nem lenne kedvem fordítgatni a sok adatot, ami az együtteseket írja le. 

A dorama, amiről beszélni fogunk nagyon hamar belopta magát a szívembe. Hónapokon keresztül a listámon árválkodott, megtekintésre várva, ugyanis az ismertető első olvasásra nem igazán csigázta fel az érdeklődésem, épp csak annyira, hogy felírjam későbbre. De aztán egy-két hónapja sorozatot kerestem, és rátévedtem ismét a Tokyo Tarareba Musumere. Miután pedig alapos párhuzamot véltem felfedezni a főszereplő és az én szerencsétlenségi szintem közt, végül úgy döntöttem, hogy belekezdek. És ilyen jó döntéseket ritkán hoz az ember!

Adatok:

Sugárzás ideje: 2018. január 18 - március 22.

Epizódok száma: 10

Rendező: Nagumo Seiichi, Suzuki Yuma, Komuro Naoko

Mangaka: Higashimura Akiko

Csatorna: NTV

Ending: Perfume - Tokyo Girl

Történet:

Kamata Rinko már a harmincas éveiben jár, azonban az életét teljes bukásnak érzi, ugyanis se kapcsolata, se fényes karrierje. Doramákat ír, de valahogy egyiknek sem sikerül a célként kitűzött Szex és New York szintjére eljutni. Még szerencse, hogy van két hűséges barátnője, Yamakawa Kaori, az egészen jól menő műkörmös szalon tulajdonosa, és Torii Koyuki, aki az apjával vezet egy éttermet. Ebben az étteremben szoktak a lányok összegyűlni, és csajos esték keretein belül sajnáltatják magukat, és merengenek, mi mindent rontottak el az életben, "mi lett volna, ha" történeteket kitalálva. Közben telnek az évek, és egyre közelebb kerülnek a 2020-as tokiói olimpiához, amikorra ugyanis a házasságot és minimum egy gyerek szülését szeretnék elérni. De hogy lehetne kivitelezni a tervet, ha mindhárman szinglik, és nincs is igazán potenciális férjjelölt a láthatáron. Természetesen nem kell aggódni, az író rögtön három-négy férfit is bedob az arénába, ezzel felpezsdítve a magányos hölgyek életét. Igen ám, de nem minden olyan gördülékeny, ugyanis hiába jut mindegyik főszereplőnek egy szerelmi szál, de az egyiknek felesége, a másiknak barátnője, a harmadiknak meg elviselhetetlen stílusa van. Hősnőink így őrlődnek szerelemre éhesen, elveket feladva, szenvedve a magánytól és egyébtől, közben hibát hibára halmoznak, de tanulnak is belőle, így a sorozat végére mindenki élete sínre kerül, és jó esélyekkel haladhatnak az álmaik felé.

Vélemény:

Ígérem, egyszer fogok olyanról is írni, amiért nem vagyok oda meg vissza, mert kezdem már kényelmetlennek érezni, hogy minden filmről meg sorozatról ódákat zengek, így úgy tűnhet, mintha engem olyan könnyű lenne lenyűgözni. De azt el kell mondanom, hogy a maga műfajában ritkán látni ilyen remek alkotást. Az ember azt gondolná, hogy egy bugyuta limonádét írni olyan könnyű, de minél több művet látok, annál inkább válik nyilvánvalóvá, hogy mekkora kihívás kiemelkedőt alkotni. Ennek a stábnak szerencsére ez sikerült. A karakterek és a történet is ízig-vérig emberi volt, természetesen volt benne pár klisé és kiszámítható jelenet, de egyáltalán nem volt sablonos vagy unalmas a sorozat. Számomra nem elvárás, hogy valami reális legyen, hiszen ha a valóságot akarnám látni, akkor kisétálnék az utcára, és körbenéznék, de ebben a doramában éppen az tetszett, hogy bele tudtam élni magam, mert bár tíz évvel fiatalabb vagyok náluk, de én is hasonló problémákat élek meg. Kifejezetten tetszett, hogy ennyi hülyeséget csináltak a karakterek, és hiába tudták, hogy nem helyes, amit tesznek, de nem tudtak mást tenni, viszont alaposan meg is itták a levét a hibáiknak. Mégis végig összetartottak, és kitartottak, és végül nem adták fel az elveiket, és nem adtak lejjebb. Az egész sorozat rendkívül tanulságos, izgalmas és szórakoztató volt, ugyanis természetesen vígjátékról beszélünk, hiszen a nehézségeket akkor a legkönnyebb legyűrni, ha megtanulunk nevetni magunkon. Általában minden bejegyzésembe beleírom, hogy ajánlom a sorozatot/filmet, de ezúttal nem csak a levegőbe beszélek. Mind a romantikus, mind a kicsit racionálisabb lelkek meg tudják találni a pozitívumokat benne, és egy ennél is erősebb érv, hogy még a nővéremnek is nagyon tetszett, aki pedig nincs annyira oda a doramákért, mint én. Tehát, házi feladat az új évre: megnézni a Tokyo Tarareba Musumet.

Szereplők:

Kamata Rinko - Yoshitaka Yuriko

Főhősnőnk nem éppen gyermeteg álmot üldöz, szeretne egy olyan sorozatot írni, mint a Szex és New York. Szeretné megmozgatni a női lelkeket, és valami grandiózusat alkotni. De nehéz úgy love storyt írni, hogy nem vagy szerelmes. Talán a kétségbeesett szingliség mellett ez is közrejátszott abban, hogy ennyire keresi a szerelmet, és hajlamos beleszeretni bárkibe, aki egy kicsit szebben mosolyog rá. Jó, ez így nem egészen igaz, de a történet során japán doramához képest meglepően sok férfivel szűri össze a levet, és egészen csavaros a szerelmi élete. Mégsem tudjuk hibáztatni, hiszen a legtöbben pontosan tudjuk, mit érez. Szeretni, és szeretve lenni, erre vágyik talán mindenki. Rinko nekem nagy kedvencem volt, vidám, kissé elvarázsolt, néha esetlen, de ettől függetlenül kitartó és határozott, és szép kis jellemfejlődést láthatunk nála. A sorozat végére megérti, hogy nem másoktól kell várni a boldogságot, és értékelni kell a középszerű feladatokat is. Az egyik legszimpatikusabb női főszereplő, akit mostanában láttam (ez már egész korrekt megfogalmazás)

Yamakawa Kaori - Eikura Nana

Műkörmös karakterünk barátnőihez hasonlóan nem akar mást, csak boldog lenni. Egész konkrét elképzelései vannak a jövőjét illetően, de valahogy neki sem minden úgy alakul, ahogy tervezi. Házasság helyett a volt barátja szeretője lesz, büszkeség és tartás nélkül folytat viszonyt a férfivel, közben pedig egyre távolodik a céljaitól. De egy kis segítséggel ő is rájön, hogy jobbat érdemel, és nem hagyhatja, hogy így kihasználják. Én nagyon szerettem Kaorit, leszámítva az aranyásó tulajdonságát. Nagyon nem szeretem, amikor ilyen nők vannak a történetekben, akik nem titkolt szándéka, hogy egy gazdag férfivel házasodjanak össze, hogy utána süttethessék a hasukat. De Kaori ilyen téren egész ellentmondásos, ugyanis keményen dolgozik a szalonban, és azért ő sem éri be azért akárkivel, szerelem neki is jár. Minden esetre nála is szép fejlődést követhetünk nyomon, és az ő szálának a végkifejlete is nyugodtsággal tölti el a nézőt, ahogy a kilátástalannak tűnő helyzetet egész okosan oldotta meg az író.

 

Torii Koyuki - Oshima Yuko

Nehezen tudok azonosulni a Koyukihez hasonló hűvös, kissé flegma nőkkel, de az ő karaktere sem volt épp felületes. A precíz, határozott hősnőnek is van egy gyenge oldala, és ő is épp annyira vágyik a szerelemre, mint másik két barátnője. Mérhetetlen boldogsággal tölti el, hogy valakinek megtetszett, és mérlegelés nélkül megy bele a tiltott kapcsolatba. Meg tudom érteni, hiszen a kétségbeesettség nagy úr, nyilván ő is úgy van vele, mint sokan a valóságban is, hogy rögtön belekapaszkodnak az első adandó alkalomba, mert attól tartanak, hogy több már nem lesz. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy partnere nem is annyira őszinte, mint amennyire elsőre tűnhet, de a történet végére Koyuki lelkében is lecsillapodnak a hullámok, és visszatér az élete normális keretek közé.

KEY - Sakaguchi Kentaro

Nem érzem úgy, hogy titkolnom kéne, mennyire halálosan szerelmes vagyok Kentaroba. Eddig színészként csak pár műben láttam, de eddig ebben nyűgözött le a leginkább (mondom színészként). Attól függetlenül, hogy számomra mennyire nem illik rá a bunkó, beszólogatós szépfiú szerepe, sikeresen megoldotta a feladatot. A karakter egészen addig idegesített egy bizonyos szinten, míg meg nem ismertem a háttértörténetét. Utána már inkább csak sajnáltam. De azt le sem tagadhatnám, mennyire nevettem a markomban, ahogy oltogatta a szánalmas álmodozókat, és próbálta adni a kemény csávót. Természetesen egy-egy nyersebb megnyilvánulása után szívesen vágtam volna szájba, de kellett a feszültség a történetbe. A végére pedig ő is megemberelte magát, és jó szájízzel búcsúzhattunk tőle a tizedik rész végén.

Hayasaka Tetsuro - Suzuki Ryohei

A valóságban az lenne a normális, ha mindenki olyan férfire vágyna, mint Hayasaka-san. Tiszteletteljes, kedves, gondoskodó, és minden, ami csak kell. Mégsem talált megértő fülekre, ugyanis a sorozat során többször lett ő a szánalmas hősszerelmes, mint arra szükség lett volna. Szegény kiskutyaszemei nem mindenkit nyűgöztek le annyira. Én mégis nagyon kedveltem, mert bár egy kicsit valóban elesett volt, és neki sem volt több sikere a szerelemben, mint a főszereplőknek, de neki legalább a munkája gyümölcsöző volt. Suzuki Ryohei selypítése pedig már csak a hab volt a tortán, attól még bájosabb lett az egész karakter. Természetesen sejthető volt a befejezés és végkifejlet, de ilyenkor szoktam azt mondani, hogy legalább megmarad nekünk, rajongóknak.

Sameshima Ryo - Hiraoka Yuta

Fú, őt mennyiszer tudtam volna gyomorszájon térdelni! Az utolsó pillanatig ellenszenves volt a csávó, és nem csak azért, mert a jelenlegi barátnőjét a volt barátnőjével csalta, hanem azért is, mert érződött rajta, hogy mennyire fejébe szállt a dicsőség. Nagyon cuki, hogy Kaori miatt mennyire keményen küzdött, és mi mindent ért el azért, hogy őt lenyűgözhesse, de akkor ne jöjjön össze valami modellel, hanem maradjon Kaori mellett. Azért meg tudtam neki bocsátani, miután megbánta bűneit, és szükség is volt rá, hiszen Kaori szála nem lett volna olyan izgalmas, ha Ryo nem ilyen nehéz eset. Igaz, hogy a sorozat során többször is enyhültem meg iránta, de mégis szükséges volt, hogy összeszedje magát, és viselkedjen végre felnőttként. Nem lett akkor sem a kedvencem, de egy esélyt megérdemelt.

Marui Yoshio - Tanaka Kei

A sorozat legnagyobb kérdőjele. Marui-san egészen véletlenül kerül a képbe, az utcán fut össze a lányokkal, majd szép lassan (haha, jó vicc, inkább fénysebességgel) alakul ki a szerelmi szál közte és Koyuki közt. Bár látszólag Ryo a romlottabb, de kicsit a felszín alá nézve hamar kiderül, hogy a jóságos Yoshio sem annyira egyenes, mint amennyire tűnik. Alapból nem hinném, hogy konzervatív lenne azt mondani, hogy a házasságtörés nem egy jó dolog, de egészen más a helyzet, ha mondjuk a felek elváltak. Ami a sorozat folyamán nem mindig volt tiszta a szereplők számára. Végül minden piszkos titokra fény derül, Koyuki elkövet egypár fatális hibát, de tanul is belőle. Marui-san pedig lemond a gyerekes akaratoskodásról, és végül őt is jó szívvel engedjük útnak.

A végére pedig a dorama tanulságát írnám: a boldogságot magadban keresd, ne másokban. Ismételten leírom, hogy mennyire lenyűgözött a sorozat, és mennyit tanultam belőle én is a saját életemre nézve, ezek alapján pedig mindenkinek szeretettel ajánlom! Köszi, hogy elolvastad az év első bejegyzését, és látogass el máskor is, hátha valaha kicsit produktívabb leszek.

Kapcsolódó:

Heroine Shikkaku

5ji kara 9ji made

Tatta Hitotsu no Koi

Pretty Proofreader (rendező)

Scrap Teacher (rendező)